A Drifting.hu csapata stílusosan ünnepli meg fennállása 100. versenyét. A századik „gyertya” a Trackwood lesz a Béres Szabolcs által vezetett csapat tortáján, melyre eddig közel 70 profi pilóta nevezett 6 országból. Itt lesz Európa drift pilótáinak krémje, hogy ismét egy felejthetetlen élménnyel tegyenek gazdagabbá mindenkit.
Nektek melyik a legkedvesebb emléketek?
A 2012-es verseny, amikor Márton Zoltán „Lakyboy” megszerezte a harmadik helyet egy hihetetlen versenyen? Amikor a több száz magyar néző milyen büszkén és boldogan drukkolt neki és örült a sikerének?
A 2013-as Trackwood, amely utólag Crashwood néven híresült el? Itt a magyar versenyzők csatáiban is sokszor kapott főszerepet a gumifal, de az igazi crash-sorozat az EEDC és a Drift Allstars European Series futamai alatt indult meg. Az ütközéseket nem a vezetői tudás hiánya, hanem a pilóták hihetetlen bátorsága okozta. Lecsúszott az a bizonyos „rostély a sisakjuk előtt” és onnantól kezdve már nem számított semmi sem.
A 2014-es verseny, amikor a 780 lóerős BMW-t uraló Kristaps Bluss és a sokak által első helyre várt Pawel Trela összecsapása zajlott? Senki sem számított arra, hogy a második tsuiso során nem csak a csata, hanem az egész verseny is véget ért a 900 lóerős, 2JZ motorral szerelt Opel GT-vel induló Trela számára, ugyanis a megindítást követően orral belecsapódott a falba. Már megint az a fránya fal…
A 2015-ös Trackwood, amikor Temesvári Peti bekerült a legjobb négy közé? Emlékeztek arra a hihetetlen élményre, amikor Bartosz Stolarski és Peti csatáját mindenki üvöltve tapsolta meg? Bár Peti nem állhatott fel a dobogóra, a több ezer néző bíztatása és gratulációja elmondása szerint a legszebb emléke maradt.
A 2016-os verseny, ahol Molnár Andris került nagyon közel a dobogóhoz? Akkor őt Max Heidrich búcsúztatta, majd a több ezer néző tátott szájjal nézhette végig a döntő csatát, melyet James Deane és Steve Baggsy Biagioni vívott. Álom csata volt ez: hihetetlen megindítási sebesség, hatalmas szögek – libabőr…
2017, amikor Stolarski másodszor is dobogóra állt hihetetlen versenyzésével? Vajon idén el mer jönni és ha igen, akkor vajon meddig menetel?
A tavalyi, 2018-as Trackwood, amikor végre valahára megtört a magyarokat sújtó átok is: Lakyboy 2012-es sikere után ismét magyar pilóta állhatott a Trackwood dobogójára Nagy Róbert Biggy személyében?
Emlékeztek még arra, amikor Juha három kocsit is elhasznált, mert mindhármat összetörte? Emlékeztek Trela 146 km/h-s megindítására?
Vajon mire emlékszel majd vissza jövőre? Hogy újra volt magyar a dobogón? Hogy az ukrán fiúk mindenkit maguk mögé utasítottak? Vagy épp arra, hogy Trela ismét mindenkit lesöpört? Tudtad, hogy a pálya hosszabb lesz egy kanyarral? Vajon bírják majd az autók és a pilóták a plusz terhet? Gyertek el az idei Trackwoodra is, tartsatok velünk 2019. augusztus 23-án és 24-én, hogy újabb emlékekkel legyetek gazdagabbak.
Gyertek ünnepeljetek velünk, hogy legyen miről mesélni a haveroknak…
Legyen itt zárszóként az, ami Trelának jutott eszébe elsőként a Trackwood szóról:
„Unbelievable event, lots of great people, best cars and even better drivers. Fun, speed and joy. And green forest all around.” (Hihetetlen verseny, rengeteg fantasztikus ember, a legjobb autók és még jobb pilóták. Szórakozás, sebesség és öröm. És a zöld erdő körülötted.)
.
Két napos / Two days 2018.AUG.23-24.
Tartalmazza a kemping használatot / Camping usage included
Belépő / Ticket: 5.000.- Ft or 17.- Eur
3-12 éves korig / 3-12 years : 3.000.- Ft or 10.- Eur
.
Versenynap / Race day 2018.AUG.24.
Belépő/Ticket: 4.000.- Ft or 15.- Eur
3-12 éves korig / 3-12 years : 2.500.- Ft or 8.- Eur
.
3 év alatt a belépés ingyenes / Under 3 years free
Parkolójegy 500.- Ft/nap/autó / Parking ticket 2.- Eur/Day/Car
.
Pálya Depo nyitva tartása
- AUG.23. 08:00-24:00
- AUG.24. 08:00-24:00
Pálya Kemping nyitva tartás:
- AUG 22. 16:00 >>>>> AUG 25. 12:00
- A kemping belépőjeggyel használható és ingyenes
- Használati feltételek: http://driftbajnoksag.drifting.hu/?p=904
2019.AUG.23. PÉNTEK
- 08:00-11:00 Regisztráció / Gépátvétel
- 10:00-19:00 Drift edzés
- 19:30-21:30 Esti drift edzés Csak Pro
- 22:00-02:00 Péntek éjjel ★★★ Exclusive Party ★★★
- #drifting100th Szülinapi Party Girls & Live Show
2019.AUG.24. SZOMBAT
- 08:00-11:30 Drift edzés Pro,Pro2,Street
- 12:00-17:00 Kvalifikáció Pro / Pro2
- 17:00-19:30 PRO2 Drfit verseny
- 19:30-20:00 PRO Felvonulás
- 20:00-22:30 PRO ★★★Trackwood ★★★A DRFIT VERSENY
A változtatás joga fenntartva / Some changes can be done !
Night track photo by Katona György
Bimbó József – Hungary
Tóth Gergő – Hungary
Kis Adrián – Hungary
Peter Kapajcik – Slovakia
Bauer Bence – Hungary
Porkoláb Péter – Hungary
Orbán Zsombor – Hungary
Peter Kurnava – Slovakia
Csaba Cselőtei – Hungary
Fekete Márton – Hungary
Zilizi Krisztián – Hungary
Rado Porubiak – Slovensko
Roman porubiak – Slovakia
Laczkó Ákos – Hungary
Dr.Turóczi Árpád – Hungary
Bognár Barnabás – Hungary
Jugovits István – Hungary
Kozma Tas Bence – Hungary
Zángó Zoltán – HUNGARY
Girda Rares – Romanian
Nagy Endre – Hungary
Cselőtei Patrik – Hungary
László Széles – Hungary
Filip Dávid – Slovakia
KREMETS SERHII – UKRAINE
KREMETS YAROSLAV – UKRAINA
Ládi Attila – Hungary
Iocsak Natalia – Romania
Tobiasz Puścian – Poland
Kálózi Péter – Hungary
Utasi Péter – Hungary
Hamar Ákos – Hungary
Nagy Róbert – Hungary
Bata Máté – Hungary
Sebastian Szelenbaum – Poland
Horváth Ati – Hungary
Szegedi Szabolcs – Hungary
Vaczula Péter – Hungary
Sáfrán istván – Hungary
Marcin Banowicz – Poland
Róbert Horenský – SLOVAKIA
Kiss András – Hungary
Mester János – Hungary
Sebastian Hadházi – Slovakia
Szabó Norbert – Hungary
Nagy Ferenc- Hungary
Surányi Zsolt – Hungary
Vigh Csaba – Hungary
Borovitsky Viacheslav – Ukrainian
Roman Kolesar – Slovakia
Stölkler Csaba – Hungary
Tóth Bence – Hungary
Petrilla Gergely – Hungary
Hodorics Péter – Hungary
Szeredi László – Hungary
Sinka György – Hungary
Pawel Trela – Poland
Kajetan Rutyna – Poland
Bócsik Oszkár – Hungary
Hutter Ferenc – Hungary
Ámon Olivér – Hungary
Magyar Tamás – Hungary
Lukáš Hamrák – Slovakia
Kárai Péter – Hungary
Petri Róbert – Hungary
Jacsó Péter – Hungary
Peter Drabant – Slovakia
Piskolty Kevin – Hungary
Erdős Gábor – Hungary
Miklos Laszlo – Romania
Mark Reijne- Dutch
Stefan Kolesar – Slovakia
David Kamaras – Slovakia
___________________________
✔ Friday Night Drift Training (PRO)
✔ Friday Night #drifting100th Birthday Party 22:00 PartyGirls&Live Show
✔ +155 meter track line (PRO)
✔ Total Prize: 6750.- EUR ~2.050.000.- HUF
✔ Saturday Night Drift Finals
PRO #1 ★ driver 1000.- EUR ~ 300.000.- HUF prize + 5 year free entry & 5 year free Hotel for #trackwood (4ppl)
PRO #2★★ driver 750.- EUR ~ 225.000.- HUF prize + 5 year free entry for #trackwood
PRO#3 ★★★ driver 500.- EUR ~ 150.000.- HUF prize
PRO2 #1 ★ driver 700.- EUR ~ 210.000.- HUF prize
PRO2 #2 ★★ driver 500.- EUR ~ 150.000.- HUF prize
PRO2#3 ★★★ driver 300.- EUR ~ 90.000.- HUF prize
2019.AUG.23. FRIDAY / PÉNTEK
- 08:00-11:00 Registration / Administration
- 10:00-19:00 Training
- 19:30-21:30 Night Drift Training Pro Only
- 22:00-02:00 Friday Night ★★★ Exclusive Party ★★★
- #drifting100th Birthday Party Girls & Live Show
2019.AUG.24. SATURDAY
- 08:00-11:30 Training Pro,Pro2,Street
- 12:00-17:00 Qualification Pro / Pro2
- 17:00-19:30 PRO2 Drfit Race
- 19:30-20:00 PRO Line Up Parade
- 20:00-22:30 PRO ★★★Trackwood ★★★THE Drift Race
Track Paddock opening time:
- AUG.23. 08:00-24:00
- AUG.24. 08:00-24:00
Track Camping opening time:
- AUG 22. 16:00 >>>>> AUG 25. 12:00
- The camping is open and free only with event tickets
- Please read the rules: http://driftbajnoksag.drifting.hu/?p=904
____________________________
✔ Péntek Este Drift Edzés (PRO)
✔ Péntek Este #drifting100 Szülinapi Party 22:00 PartyGirls&Live Show
✔ +155 méter nyomvonal (PRO)
✔ Össz díjazás ~2.050.000.- HUF ~6750.- EUR
✔ Szombat Éjszaka Drift Döntők
PRO #1 ★ versenyzőnek 1000.- EUR ~ 300.000.- HUF pénzdíj + 5 év ingyenes nevezés és 5 év ingyenes hotel a #trackwoodra (4fő)
PRO #2 ★★ versenyzőnek 750.- EUR ~ 225.000.- HUF pénzdíj & + 5 év ingyenes nevezés a #trackwoodra
PRO #3 ★★★ versenyzőnek 500.- EUR ~ 150.000.- HUF pénzdíj
PRO2 #1 ★ versenyzőnek 700.- EUR ~ 210.000.- HUF pénzdíj
PRO2 #2 ★★ versenyzőnek 500.- EUR ~ 150.000.- HUF pénzdíj
PRO2 #3 ★★★ versenyzőnek 300.- EUR ~ 90.000.- HUF pénzdíj
Pálya Depo nyitva tartása
- AUG.23. 08:00-24:00
- AUG.24. 08:00-24:00
Pálya Kemping nyitva tartás:
- AUG 22. 16:00 >>>>> AUG 25. 12:00
- A kemping belépőjeggyel használható és ingyenes
- Használati feltételek: http://driftbajnoksag.drifting.hu/?p=904
2019.AUG.23. PÉNTEK
- 08:00-11:00 Regisztráció / Gépátvétel
- 10:00-19:00 Drift edzés
- 19:30-21:30 Esti drift edzés Csak Pro
- 22:00-02:00 Péntek éjjel ★★★ Exclusive Party ★★★
- #drifting100th Szülinapi Party Girls & Live Show
2019.AUG.24. SZOMBAT
- 08:00-11:30 Drift edzés Pro,Pro2,Street
- 12:00-17:00 Kvalifikáció Pro / Pro2
- 17:00-19:30 PRO2 Drfit verseny
- 19:30-20:00 PRO Felvonulás
- 20:00-22:30 PRO ★★★Trackwood ★★★A DRFIT VERSENY
A változtatás joga fenntartva / Some changes can be done !
✔ Piątkowy nocny trening driftu(PRO)
✔ Piątkowa noc #drifting100th Impreza Urodzinowa 22:00 PartyGirls&Live Show
✔ +155 metrów trasy (PRO)
✔ Suma nagród: 6750.- EUR ~2.050.000.- HUF
✔ Finały zawodów w sobotnią noc
PRO #1 ★ kierowca nagrody: 1000.- EUR ~ 300.000.- HUF + 5cio letni wolny wstęp i darmowy hotel na 5 lat dla 4 osób na #trackwood
PRO #2★★ kierowca nagrody: 750.- EUR ~ 225.000.- HUF + 5cio letni wolny wstęp na #trackwood
PRO#3 ★★★ kierowca nagrody: 500.- EUR ~ 150.000.- HUF
PRO2 #1 ★ kierowca nagrody: 700.- EUR ~ 210.000.- HUF
PRO2 #2 ★★ kierowca nagrody: 500.- EUR ~ 150.000.- HUF
PRO2#3 ★★★ kierowca nagrody: 300.- EUR ~ 90.000.- HUF
2019.AUG.23. PIĄTEK
- 08:00-11:00 Rejestracja
- 10:00-19:00 Trening
- 19:30-21:30 Trening nocny tylko dla klasy PRO
- 22:00-02:00 Piątkowa noc ★★★ Exclusive Party ★★★
- #drifting100th Birthday Party Girls & Live Show
2019.AUG.24. SOBOTA
- 08:00-11:30 Trening Pro,Pro2,Street
- 12:00-17:00 Kwalifikacje Pro / Pro2
- 17:00-19:30 PRO2 Zawody
- 19:30-20:00 PRO prezentacja i parada
- 20:00-22:30 PRO zawody ★★★Trackwood ★★★THE Drift Race
Godziny otwarcia parku maszyn:
- Sierpień 23. 08:00-24:00
- Sierpień 24. 08:00-24:00
Godziny otwarcia campingu na torze:
- Sierpień 22. 16:00 >>>>> Sierpień 25. 12:00
- Camping jest otwarty i darmowy tylko z biletami na zawody.
- Proszę przeczytać regulamin: http://driftbajnoksag.drifting.hu/?p=904
“Trackwood: Egy fogalom, ami mára mindenkinek ugyanazt jelenti: Európa egyik legjobb, legszínvonalasabb drift versenye, hihetetlen mennyiségű izgalom, rengeteg magyar és külföldi pilóta, vérre menő csaták és örök élmény. ”
“Nehéz szavakba önteni a TRACKWOOD élményt, hiszen ez egy olyan verseny, amiről valóban mindenki mesélni fog még az unokáinak is. Több ezer néző, közel 100 pilóta és hihetetlen, megunhatatlan élmény évről-évre, megfűszerezve a városi felvonulással és egy felejthetetlen tuning partyval.”
.
Az ajánlatunk:
• 2 hektáros kemping terület a pályán belül
• Igazi party hangulat a Teraszon
• Benzinkút helyben, bevásárlás, ATM, 10 percen belül
• Tisztaság és hygiénia
• Party Zóna és Live Dj
• Gyönyörű lányok
Location to other Cities / Távolságok
Nyíregyháza – 30 km
Debrecen – 60 km
Miskolc – 136 km
Budapest – 249 km
Locals Airports / Repterek
BUD Ferihegy – 261 km
DEB – Debrecen – 68 km
Train / Vonatok
Nyíregyháza – 30 km
Nyírbátor – 10km
The TRACKWOOD : The greatest drifters of Europe will drift along . This is the event we all are waiting for throughout the year, even those drift pilots come who have no cars at the moment or just have lost some balls. In the depot not only the fans but also the professional drivers drop their jaws.
#trackwood #pfd #driftinghu #driftpower #drift #driftfamily www.drifting.hu
What we offer you:
• 2ha camping area on the track
• The best ever international and traditional cuisine
• Local petrol station, supermarket, ATM, club within 10 min
• Cleanliness and hygiene
• Massive party zone Live Dj with international music
• Excellent Hungarian wines, Beers and delicious palinka’s (traditional fire-water)
• Beautiful girls
Questions of racers can be sent to: info@drifting.hu
Location / Helyszín
• Country: Hungary / City: Máriapócs / Track: Rabócsi Ring
• GPS data: 47.862849, 22.028056 Link: Google Map
FOR ENGLISH VERSION PLEASE SCROLL DOWN
A KEMPING HASZNÁLATÁT INGYENES A 2 (3)NAPOS BELÉPŐ TARTALMAZZA
KEMPING HASZNÁLAT a rendezvények ideje alatt.
2 (3) NAPOS JEGY VÁLTÁSÁVAL A SÁTRAZÁS INGYENES !
Minden vendég a belépőjegy megváltásával elfogadja a kempingekre vonatkozó általános szabályokat és jelen szabályokat továbbá a rendezvény szabályait.
GÉPJÁRMŰ A látogatók a kemping területére ingyenesen léphetnek be gyalogosan azaz gépkocsi nélkül léphetnek be. A gépkocsit a kijelölt parkolókban kell hagyni. A kemping vezetősége azokért felelősséget nem vállal. Külön gépkocsi jegyek térítés ellenében válthatóak a kemping területére történő behajtásra korlátozott számban a helyszínen 1 gépkocsibelépő / sátor = 5.000.- forint / rendezvény .
SEBESSÉGHATÁR A kemping vendégei és a rendezvény biztonságának érdekében felhívjuk a gépkocsivezetők figyelmét arra, hogy a kemping gépjárművel használható területén a sebesség felső határa 5 km/óra.
KISKORÚAK azaz a 18 éven aluliak csak szüleik, illetve más értük jogliag teljes felelősséggel tartozó nagykorú személy kíséretében és velük történő közös elszállásolás esetében tartózkodhatnak a kemping területén A szülők közvetlenül felelősek saját gyermekeik viselkedéséért, akik kizárólag felügyelet és kíséret mellett látogathatják a mellékhelyiségeket és a rendezvényt.
ÉRTÉKTÁRGYAK Az értékeiért mindenki saját maga felel. A vezetőség nem vállal felelősséget elhagyott, elveszett tárgyakért, személyes illetve nagyobb értékű dolgok ellopásáért, vis maior vagy a rossz időjárás okozta károkért.
TILOS: · Növényeket és virágokat rongálni · Gödröt ásni az úton illetve a sátor-, lakókocsihelyeken · Kötelet, függőágyat fákra, fák közé akasztani · Közhasználatra rendelt berendezéseket, felszereléseket saját használatba venni, megrongálni. · A hulladékot a hulladékgyűjtő konténer mellett hagyni · Edényeket, ruhaneműket az arra rendelt mosogatókon kívül mosni · Állatokat a kemping területére behozni. A kijelölt helyeken kívül: Tüzet gyújtani · Grillezni, barbecuezni!
HANG: A kemping egy versenypálya része ahol éjszakánként még Party is van ennek figyelembe vételével vehető igénybe.
A szervezőség fenntartja magának a jogot arra, hogy elbocsátsa azokat a személyeket, akik viselkedésükkel zavarják mások nyugalmát, vagy nem tartják tiszteletben a kemping szabályzatát, továbbá a rendezvény során elzárt és elhatárolt területeket jogosulatlanul használják.
*a változtatás joga fenntartva
Usage of the camp site is FREE it is included the 2 (3) days ticket’s price of the event
CAMP SITE usable during the events: Buying a ticket, all guests accepts the general rules and regulations of the site and those below, as well as the rules of the event.
CAMPING IS FREE WITH 2 (3) DAYS TICKETS FOR TENTS !
VEHICLES: guests can enter for FREE to the camp site on foot, without a vehicle. Vehicles must be left at the assigned parking area. The management of the camp site will not take any responsibilities for vehicles left at the parking lot. A limited number of vehicle permits for the camp site are available upon entering the site for 20.- EUR (maximum. 1 vehicle ticket / tent) / event.
SPEED LIMIT: for the safety of the guests and the event, the maximum speed on the territory of the camp site is 5km/h
CHILDREN POLICY: those under 18 must be accompanied and accomodated by a parent or a legal guardian. Parents or guardians are responsible for the actions of their children, who can only vist the restrooms and the event with guidance.
VALUABLES: The managment will not take any responsibilities for lost or stolen valuables, neither for pesonal nor high valued goods, vis maior or bad weather caused damages.
It is FORBIDDEN to: damage plants and flowers – dig a hole in the road or at the tent/ van – hang a rope/hammock between trees – expropriate or damage common equipments and devices – litter or leave trash near the bins – wash clothes or pots/cutlery outside the appointed areas – bring animals on the camp site. Outside designated locations: set a fire – grill or barbecue !
SOUND: The campsite is part of a racetrack where there is a Party at night take this into account.
The organizers reserve the rights to get rid of those whose behavior disturbs others, disrespect the rules and regualtions of the camp site, or trespass the closed/separated areas during the event.
*rules are object to alteration without notice
TRACKWOOD 2016 | 42BIT from 42BIT on Vimeo.
2018 Trackwood Winners #7
1 Bartosz Stolarski
2 Jakub Przygonszki
3 Nagy Róbert
____________________________
2017 Trackwood Winners #6
1 Bartosz Stolarski Nissan 38
2 Marek Wartałowicz E21 34
3 Roman Kolesar E46 20
____________________________
2016 Trackwood Winners #5