Marko Hucko behúzta a szezonnyitó versenyt, Onódi második, Hudecek harmadik helyen végzett.
A Slovakia Ring-i tradicionális május elsejei egy napos verseny ezúttal mindenki lélegzetét elállította! Szerdán a Power Festre kilátogató közönség intenzív, adrenalintól fűtött kvalifikációnak és páros csatáknak volt szemtanúja a Race The Streets és Hunakamo Drifting Pro Series közös rendezésében. A legmerészebb pilóták elfogadták a kihívást, hogy több mint 160 km/órás sebességgel dobják be autójukat a félelmetesen gyors Slovakia Ring első kanyarjába!
Kvalifikáció
A kvalifikáció során a 84 tűnt a nyertes számnak: a selejtezők végeztével három pilóta is azonos pontszámmal állt a tabella élén. A lengyel Michal Wojtan és a Rocket Bunny Nissan S13-asa a második körében elért 81 pontnak köszönhetően diadalmaskodott, míg Pavel Hudecek Csehországból a második helyre kormányozta a ‘Black Mamba’ becenevet viselő Nissan 350Z-jét. A harmadik a szintén cseh származású Zdenek Kaderabek lett, aki egy 2JZ motorral szerelt BMW E46-tal vett részt a küzdelmekben.
Verseny
Mindenki legnagyobb meglepetésére a döntő csatát két szívó V8 erőforrású autó sofőrja vívta egymással. Marko Hucko a Mercedes M157 Baur motoros BMW E30 Pick-up-jával juthatott el a dobogó legfelső fokára, legyőzve BMW E36 LS3–al induló Onódi Jánost. Pavel Hudecek a harmadik helyezettet megillető díjat vehette át, negyedik helyen pedig a “TerrorBenz” büszke tulajdonosa, Magyar Tamás végzett legjobb magyar pilótaként.
Hazánk versenyzője így nyilatkozott a szezonnyitányról: “Itt vagyunk a Slovakia Ring-en, ahol egy nagyon jó versenyt zárhattunk. Kitűnően éreztük magunkat, és az autó is tökéletesen működött. Ennek megfelelően sikerült bejutni a Top 4-be, így a magyar résztvevők közül én jutottam a legtovább a csaták során.”
A Hunakamo Drifting Pro Series 2023-as Pro 2 bajnoka, Robert Horensky a Top 32 küzdelmeiben búcsúzott, és éppen a tavalyi Pro bajnokság harmadik helyezettje, Michal Wojtan ejtette ki őt. Wojtan ezt követően egészen a Top 8-ig menetelt, amely a végállomást is jelentette a kvalifikáció győztes számára. Petri Róbert, a Drifting Pro Series 2023-as szezonjának legeredményesebb magyar sofőrje bejutott a Top 16-ba, ahol egy szoros csatát követően ellenfele, a későbbi dobogós Pavel Hudecek kerekedett felül.
Az őrülten tempós Slovakia Ring-i szezonkezdetet követően a Hunakamo Drifting Pro Series “hazatér” a máriapócsi katlanba, ugyanis a bajnokság második fordulójára a RabócsiRingen kerül sor Június 1-jén. Az FIA CEZ futamhoz csatlakozik a Czech Drift Series komplett mezőnye, így biztosan nem fogunk hiányt szenvedni tehetséges közép-európai pilótákból! Az esemény regisztrációs időszaka folyamatban van, és a nézői jegyértékesítés is elkezdődött. LINK : https://drifting.hu/versenyzoi-regisztracio/