A Magyar Profi Drift Bajnokság Kielcei futama a versenyzők szemével.
Bimbó Józsi: „Nagyon örülök , hogy részt vettem ezen a versenyen mert tapasztalat szerzés volt a célom. Ebből a szempontból legtökéletesebb volt, mert igazán technikás és tempós, kihívásokkal teli pálya. A jövőben szeretnék még visszatérni.”
Ónodi János: „Nehéz hétvége volt egy technikás pályán nagyon erős mezőnyben. Azért érte meg elindulni a versenyen, mert így tisztán látjuk, hogy mennyit kell fejlődnünl igazán hogy versenyképesek legyünk a Lengyel mezőnyben. Kemény páros csatákban és nagyon tempósak a Lenygel versenyzők. Teljesen mindennapinak számít, hogy a PRO-AM kategóriában az autók 500 Lóerő felett vannak így már csak azért is megérte eljönni, hogy velük tudjunk gyakorolni.”
Semegi József: „Azért indultam hétvégén a versenyen, mert ismét egy új pályát ismerhettem meg és nagyon jó lengyel pilótákkal gyakorolhattam és versenyezhettem. Így több tapasztalatot tudtam szerezni, amiből ismét tanultam. Köszönöm a szervezőknek, hogy lehetőségünk lehetett ezen a versenyen indulni, mind a magyar, cseh és lengyel szervezőknek! „
Kis Patrik : „Egy élmény volt ezen a pályán menni, tetszett a vonal vezetés amit kiraktak bár nem sokat tudtam autózni, valamint jó volt megismerni a külföldi pilótákat, technikákat, fejlesztéseket.”