2018.04.05-én látott napvilágot a hír ami szerint a Drift Masters European Championship (DMEC) és a Formula Drift (FD) mostantól stratégiai partnerek lettek.
De mit is jelent ez? Erről kérdeztük Béres Szabolcsot a Drift Masters European Championship hazai partnerét.
Béres Szabolcs: „A Formula Drift (FD) – a világ vezető Drift-versenysorozata – a Drift Masters European Championship (DMEC) pedig Európa legerősebb Bajnokságot tudhatja magáénak. Szerintem közösen sikerül majd elérni céljukat, mivel partnerekként összehangoltan jobban tudnak majd együttműködni.”
Jim Liaw (FD) : „ Abban mind egyetértünk, hogy a közös munka által globálisan kiterjeszthetjük ezt a sportágat. A cél a Drift világának összehozása a két rendezvénysorozat és a működési módszereink összehangolásával”.
Arkadiusz Dudko (DMEC verzérigazgató) : „Évek óta figyelem a Formula Drift -et és mindig is tiszteltem a professzionalizmusukat”. ”Attól a pillanattól kezdve, hogy vezérigazgató lettem az volt a célom, hogy a Formula Drift -tel megegyezésre jussak, mert a globális Drift jövőjének legfontosabb aspektusa, hogy összefüggő pilóta-besorolási rendszert hozzunk létre, érthető pontozói/bírói rendszerrel és megfelelő szabályozásokkal, amik az egész világon alkalmazhatóak. Nagyon örülök, hogy partnerek lettünk a Formula Drift -tel.”
David Egan (DMEC PR vezetőj) : „ Óriási lépés ez az európai Driftnek, amire már elég régóta szükség volt,” – „Most első alkalommal van Európában egy meghatározott rendszer a pilóták előmeneteléhez az országostól a nemzetközi szintig, és a legjobb DMEC pilótáknak lehetőségük van a Formula Drift -ben versenyezni.”
A megállapodás egyik alappillére: A Formula Drift az eredeti megegyezés részeként megadja a PRO besorolást azoknak a DMEC pilótáknak, akik benne vannak a Top8-ban és még nem rendelkeznek ilyen szintű besorolással. Így ezen pilóták a Formula Drift legmagasabb kategóriájában versenyezhetnek a következő szezonban. Ezzel egy időben a jelenlegi FD PRO besorolású pilóták indulhatnak a DMEC rendezvényeken az egész bajnoksági szezonban vagy a választott futamokon. A DMEC versenysorozat legjobb 3 pilótáját az FD és a DMEC egy ösztöndíjjal jutalmazza, ezzel támogatva a jövőbeli indulásukat a Formula Drift-ben.
Béres Szabolcs: „A drifting.hu rajongói is profitálnak ebből, mivel Magyarország már az első körben csatlakozott Drift Masters European Championship-hez és Június 22-23-án a Rabócsirinre hozzuk nektek a Világ Legjobb Drift Versenyzőit.”
Jim Liaw (FD) : „Jó pár éve láttuk a transzatlanti versenyzők pozitív hatását a Formula Drift -ben. Számos olyan pilóta van, akik sikeresen csatlakoztak a sorozathoz, ide értve a norvég Frederic Aasbo-t, aki az FD Pro 2015-ös bajnoka volt, és továbbra is a Formula Drift történetének legsikeresebb pilótája.”
„James Deane Írországból egy másik sikeres Drift-tényező,” folytatta Liaw. „Az első észak-amerikai rendezvénye a 2008-as Red Bull World Drift Championship volt Kaliforniában. Utána indult a Formula Drift szezonjában a 2010-es év folyamán, és uralta a 2017-es Formula Drift szezont, megnyerve 4 futamot és ezáltal a PRO csoport királyává koronázták. Úgy látjuk, más európai pilóta bevonása az FD rendezvényekbe jót fog tenni a sportnak.”
Más európai pilóták szintén mély nyomot hagytak a Formula Drift-ben, többek között Dean Kearney (Írország), Kristaps Bluss (Lettország), Piotr Wiecek (Lengyelország) és az újonc Federico Sceriffo (Olaszország). Reményteljes a lehetőség, hogy a Formula Drift pilóták csatlakozni fognak a DMEC sorozathoz és az új pilóták megjelenésével mindkét egyesület profitál majd.
A FORMULA DRIFT-RŐL: Formula Drift a vezető nemzetközi Drift-bajnokság. A Driftelés japán utcáiról indult, majd világméretű versennyé fejlődött, ami próbára teszi a pilóták képességeit. A Formula Drift biztosítja, hogy a profi pilóták országszerte versenyezhessenek az áhított Formula Drift Bajnokságon. Észak-Amerika első hivatalos Drift-sorozataként a Formula Drift a kompetitív motorsportot igazán extrémmé tette, ami minden korosztályból vonzza a Drift- és autórajongókat, és a sportág globális vezetőjévé vált.
A Formula Drift élő stream-je rendelkezik a legnagyobb nézettséggel a világon, évente több mint 2,5 millió rajongó követi nyomon. A rendezvénysorozatot az USA-ban a CBS Sports is közvetíti, az IMG Media pedig globálisan terjeszti, így több mint 400 millió háztartásba jut el. A CBS Sports Network amerika-szerte elérhető, kábelesen a video- és telekommunikációs szolgáltatók által, valamint műholdas adással a Direct TV 221-es és a Dish Network 158-as csatornáján. További információkért ( beleértve a teljes programot, valamint hogy hogyan tudja befogni a CBS Sports Networkot), látogass el a cbssportsnetwork.com oldalra.
A versenyek időpontjait és a jegyinformációkat keresd a formulaDrift.com oldalon
KÖVESD FORMULA DRIFT-ET ONLINE
formulad.com | instagram.com/formulad | facebook.com/formulaDrift | twitter.com/FormulaDrift | Kapcsolj a Formula Drift -re a CBS Sports-on, és nézd meg, mikor vagyunk műsoron.
A DRIFT MASTERS EUROPEAN CHAMPIONSHIP-RŐL :2018-ban a Drift Masters European Championship (DMEC) lesz a professzionális Drift-szervezet definíciója Európában. A rendezvény naptárában Európa legnagyobb versenyei szerepelnek, a kontinens legjobb pilótáival, az európai Drift rajongók több mint 10 éve számítottak egy ilyen bajnokságra. A Drift Masters GP sikerét garantálja, hogy a legnagyszerűbb szervezőket Európában egyetlen DMEC Drift rendezvény-csapatba kombinálja össze. A DMEC valóban az európai profi Drift „Bajnokok Ligája” lett.
Rendezvény- és jegyinformációkért látogass el a Driftmasters.gp oldalra
KÖVESD A DMEC-T ONLINE | facebook.com/DriftMastersGP | instagram.com/Driftmasters.gp