A bajnokság állása sokszor igen szoros, hiszen a pilóták vérprofik, autóik nemzetközi színvonalúak és sokszor csak a szerencse dönt egy-egy csata során. Rég nem volt azonban annyira szoros az állás, mint az idei évben, így most tényleg minden megváltozhat még az utolsó, 2020. október 24-i döntő futam során.
A 2020-as bajnokságot egy fantasztikus máriapócsi verseny zárja majd a hosszú hétvége során, melyet még izgalmasabbá tesz az, hogy mind a Pro2, mind a Pro kategória döntői sötétben kerülnek majd megrendezésre. Tovább nehezíti és egyben még érdekesebbé teszi majd a versenyt az, hogy a reggeli, napközbeni és esti hőmérséklet-különbség miatt másképp viselkednek majd az autók, így egy jó edzés, egy jó kvalifikáció még nem lesz biztosíték arra, hogy abból dobogós eredmény szülessen. Végig kiélezett csatákra lehet majd számítani és mivel ez az utolsó drift verseny idén ne habozz Te sem, gyere és drukkolj kedvenceidnek, hiszen ennyire még talán sohasem volt szükségük a támogatásodra!
Pro kategóriában jelenleg Piskolty Kevin vezet 78 ponttal, őt szorosan követi Zamecz Norbi 74 ponttal, míg jelenleg harmadik Laczkó Ákos 70 ponttal. Tehát a dobogó három foka között mindössze 8 pont különbség van.
A Pro2 kategória pilótái már 6 fantasztikus versenyen vannak túl és itt sem dőlt még el a bajnokság sorsa. Jelenleg első helyen az E36-os BMW-jét nyüstölő Bognár Barnabás áll 230 ponttal, aki mögött Cselőtei Patrik áll 220 ponttal. Minimálisan leszakadva áll a harmadik helyen most Orbán Zsombor 191 ponttal, akinek ott liheg a nyakában Kozma Tas Bence 189 ponttal.
Ugye most már számodra sem kérdés az, hogy itt most tényleg minden eldől. Szoros pontverseny, még szorosabb csaták és rengeteg program, élmény és izgalom vár Rád. Ez az, amit borítékolhatsz. Légy részese Te is ennek az izgalmas döntőnek, hiszen utána az összes drift autó begurul a garázsba, hogy felkészüljön egy újabb, talán nyugodtabb versenyszezonra. Ez az utolsó lehetőség, hogy mélyen magadba szívd az égett gumi mással össze nem téveszthető illatát. Hozz egy befőttes üveget
magaddal, zárj bele egy kicsit, hiszen most jó pár hónapig nem élvezheted.
magaddal, zárj bele egy kicsit, hiszen most jó pár hónapig nem élvezheted.
Várunk szeretettel 2020. október 24-én Máriapócson, a Rabócsiringen.
DRIFT DÖNTŐ 2020.
Október.23:
📌 18:00 Depó nyitás
📌 19:00 Kötelező eligazítás
Október.24:
📌 07:30 Drift edzés
📌 15:00 Kvalifikációk
📌 17:00 PRO2 TOP16
📌 19:00 PRO TOP16
🏆 21:00 díjátadók
23.october:
- is national day in Hungary shops will be closed only Fuel stations and restaurants will be open
- track has normal operating = carting day
- drifting paddock will be open and wristbands will be available at the gate from 18:00
- the only briefing for the drift race will be on 19:00
24.october
- 07:30 PRO2 Training session1
- 09:00 PRO Trainings ession1
- 13:00 Training close
- 13:30 PRO2 Qualification
- 16:00 PRO2 TOP16/8/4/FINAL
- 18:30 PRO LINE UP PARADE
- 19:00 PRO TOP16/8/4/FINAL
- 21:30 PODIUM CEREMONY
Paddock:
- Each driver can use 6 meter wide place
- All trailer must be parked to the trailer parking area.
- 1 service car (2×6 meter) / driver is allowed at the paddock
- For sleeping tents camping area must be used !
- Paddock map will be available from 19th at https://drifting.hu/2020/10/04/2020-as-drift-donto-2020-10-24-rabocsiring/