

Európa legjobbjai – Zdenek Wertheim (Csehország)
Csehszlovákia már rég nem létezik, pedig ha kizárólag a drift kultúráját nézzük a térségnek, akkor bizony sajnálkozva tekinthetünk a kettészakadásnak. Csehországban a kezdeti fanatizmus és az óriási érdeklődés hasonló drift jövőt ígért, mint hazánkban. A való világ azonban a cseh drift életet kissé megtépázta. Tehetségek pedig bőven akadnak, ilyen Zdenek Wertheim is, aki már cseh bajnoknak mondhatja magát és hazánkban is igen jól ismert szereplő.
Zdenek aranyszínű M3-as BMW-je mély nyomot hagyott 2010-ben a hazai publikum emlékeiben. A hagyományokat őrző éjszakai máriapócsi drift versenyen a Top8 között többszörös visszahívás után sikerült csak legyőznie Lakatos Zolinak. Lakyboy rendesen megizzadt akkor, pedig bomba formában volt mind Ő, mind pedig pickup bömbije. A csehországi versenyeken hazai pályán Zdenek szinte verhetetlen. 1992-ben született és mindössze 14 éves volt mikor első hátsókerekes játszóautóját már keresztben terelgette. 2008-ban talán a jogosítványának megszerzésének évében indult először drift versenyen, két évvel később pedig már a cseh bajnokság meghatározó egyénisége tudott lenni. A tavaly évben érte el legnagyobb eredményét, mivel összetett bajnoki elsőséget ünnepelhetett a szezon végeztével! Legnagyobb támogatója édesapja, aki mindenhova elkíséri kisfiát és természetesen büszke apaként együtt örülnek a sikereknek. Két évvel ezelőtt Magyarországra is egy hatalmas Cseh zászlóval érkezett és a könnyeivel küszködött mikor Zoli ellen csatázott. Őszintén elmondta, hogy megtiszteltetés mindkettőjük számára, hogy ennyire erős mezőnyben Zdenek helyt tud állni. Egy tapasztaltabb versenyzőtől soha sem szégyen kikapni, csak profitálni lehet belőle így már azt is sikerként könyvelte el, hogy csak nagy küzdelem árán tudott győzni Lakatos Zoli.

A tavalyi évben Wertheim egy bajnoki futam kivételével mindig dobogóra tudott állni. Legfőbb riválisai a Bezouska testvérek, illetve Jan Balaz volt, aki szintén többször megfordult már kishazánkban. Legutolsó versenyén biztosította be bajnoki elsőségét, azon a Brno-i pályán mely remélhetőleg a cseh bajnokság rendszeres helyszíne marad. A rendkívül gyors és nagy ívű nyomvonal nagyon feküdt Zdenek számára. A legjobb 8 között egy visszahívásos csatában Tomas Soucek ellenében tudott nyerni, ami egyben összetett bajnoki elsőséget is jelentett számára. Ez sajnos a következő csatára jelentősen kihatott, mivel elfogyott összpontosítása és csupán a dobogó harmadik fokáig tudott fellépni. Igaz a bronz csatában legnagyobb riválisát Jan Balaz-t tudta elverni, aki így végül 9 ponttal maradt alul a bajnoki ponttáblán.
Wertheim az autóján is finomított a tavalyi esztendőben. Elől E46 M3-as lengőkart és kormányműt kapott, a poliuretán szilentek és a D2-es állítható coilover pedig már kellően odafeszíti az aszfaltra a arany rettenetet. Természetesen nagy tervekkel vág neki az idei szezonnak és bízik abban, hogy Csehországban a drift nézettsége végre megfelelő szintre fog emelkedni. Reméljük, hogy Zdenek valamelyik nemzetközi futamunkra újra ellátogat, hiszen drift tudásával a magyar mezőnyben simán helyt tudna állni, sőt meglepetéseket is okozhat akár!